Üvegkorlát

egkorlát

beltéri üvegkorlát

Az üvegkorlátok a mindennapi életünk részét képzik. Biztonságosabbá teszik életünket, és meggátolják, hogy lezuhanjunk magas helyekről, és kapaszkodót adnak ahhoz, hogy fel, vagy lejussunk helyekre. Lépcsők mellett, galériákon és erkélyeken is jó szolgálatot tesznek a mindennapok során. 

Többfajta üvegkorlát közül választhatunk, amelyek elsősorban szerelvényezésben és az üveg típusában térnek el egymástól. Létezik oszlopos változat, amely a legnépszerűbbnek számít a piacon. Ezek a strapabíróságuk és pénztárcabarát áruk miatt nagyon közkedveltnek számítanak az intézményekben és a háztartásokban. A rögzítéshez acél oszlopokat alkalmazunk ilyenkor, amelyeket fix megfogókkal, valamint kapaszkodókkal látunk el. De ugyanez a típus elérhető úgy is, hogy a színezett üvegkorlát egy alsó tartósínt kap, így gyakorlatilag csak az üveg felület marad látható. 

A másik leggyakoribb rögzítési mód a pontrögzítés. Ebben az esetben a megfogás közvetlenül az üvegen történik vízszintesen, vagy függőlegesen. Ilyenkor nincsenek tartóoszlopok, ezért sokkal esztétikusabb az összkép. A fejlettebb és elegánsabb üvegkorlátok keret nélkül készülnek és edzett üveget alkalmazunk a beépítés során. 

Miért ennyire népszerű az üvegkorlát? 

A hagyományos korlátokkal a legnagyobb probléma az, hogy kitakarják a kilátás egy részét, ezért növelik a bezártság érzetet és sokszor komorrá változtatják az adott helyiség hangulatát. Az üvegkorlátok ezzel szemben szinte észrevétlenül garantálják a biztonságot úgy, hogy nem vesznek el a kilátásból. Ráadásul a mai technológia lehetővé teszi azt is, hogy egészen a burkolatoktól induljon az átlátszó „fal”, így az esetlegesen leejtett tárgyak sem tudnak legurulni a magasból. 

Az intézmények mellett a családi házakban és a társasházakban is egyre többször találkozunk ezzel a megoldással. Ennek oka az, hogy az üvegkorlátok rendkívül esztétikusak, és modern, letisztult, minimalista küllemet kölcsönöznek az ingatlannak. A tisztításuk pedig meglehetősen egyszerű és gyors, így sokkal higiénikusabbak, mint a letűnt korok korlátai.

A határvonalak könnyed, de zavartalan meghatározása

Legyen szó bel- vagy kültérről, az üvegkorlát úgy nyújt egyszerű, de hatásos megjelenést, hogy akadálytalan kilátást biztosít teraszodról, medencédből, és ezzel részévé válsz környezetednek, illetve nem áll a fény útjába, így levegőssé teszi lépcsőházadat, folyosódat.

A keret nélküli üvegkorláthoz edzett biztonsági laminált üveget használunk fel, mely rendkívül erős és stabil, rögzítéséhez pedig többféle technikát alkalmazunk, mely az üvegkorlátot körülvevő környezettől függ.

üvegkorlát teraszra
Praktikus, mutatós kültéri üvegkorlát kültéren

Az üvegkorlát hosszú élettartamú és időjárás-biztos, ellenáll a hőhatásnak, szélnek és esőnek, és nem utolsó sorban rendkívül könnyen tisztítható.

Igényeidnek megfelelően az üvegkorlátot természetesen elláthatjuk fa vagy fém kapaszkodóval is.

Ha Neked is fontos az egyedi és letisztult megjelenés, a fény és a biztonság együttesen, írd meg nekünk elképzelésedet, melyre legkésőbb 24 órán belül válaszolunk.

Nézd meg további üveg termékeinket, szolgáltatásainkat is: üveg zuhanykabin (egyedi) , beltéri üveg tolóajtó (beltéri üvegajtó), dekorüveg, üveg kádparaván, üvegfal.

Az üvegkorlát: maga a stílus és a biztonság

Modern, légies és mégis erős: ez az üvegkorlát. Kül- és beltérre, erkélyre, teraszra, lépcsőházban, számtalan módon és formában alkalmazható az üvegkorlát, mely hagyományos társaihoz képest is előnyösebb, mivel nem hagy rajta nyomot az időjárás, nem rozsdásodik, és megkarcolni is sokkal nehezebb. Az üvegkorlát teherbíró, így maximálisan biztonságos, akár lépcsőházban kapaszkodunk bele, akár a teraszon támaszkodunk neki.

Az üvegkorlát nem igazán igényel karbantartást, még a tisztítása is egy takarításra alkalmas textillel is elvégezhető könnyedén. Véd, nem kell évente felújítani, mint a fém- vagy fakorlátokat, és teljes kilátást biztosít lakásunk vagy irodánk panorámájára az üvegkorlát.

Természetesen az üvegkorlát nem csak átlátszó, de lehet színezett, vagy a megrendelő által elképzelt mintával ellátott is. Telepíthetjük fém- vagy fakorláttal, vagy a legújabb trendeknek megfelelően kapaszkodó nélkül is.

Lehetőség szerint az üvegkorlát beépítése a legjobb, ha még a burkolás, szigetelés előtt megtörténik, és közvetlenül a betonra rögzíthetjük az üvegkorlátokat.

Minden általunk felhasznált üveg és tartozék elem minőségi anyagokból készül, egyenesen a magyar és osztrák partnereinktől, nem a sokszor megkérdőjelezhető minőségű nagyáruházi polcokról. Számunkra a legfontosabb, hogy üvegtermékeink biztonságot nyújtsanak egy életen át, Önnek.

Üvegkorlát típusok

Vonalmenti üvegkorlát

A vonalmenti üvegkorlátnál egy sínt erősítünk a födémre vagy annak oldalára, és a sínbe ültetjük az üveget, mely a beépítést követően egyáltalán nem látszik, csak maga az üvegkorlát. Ennél nincs letisztultabb megjelenésű, maximális panorámát nyújtó üvegkorlát.

Nem csak kültéren, erkélyen vagy teraszon alkalmazható, hanem beltéren is természetesen, például galérián, hiszen az üvegkorlát használatával tovább növelhetjük a teret, több fény jut a helyiségekbe.

vonalmenti üvegkorlát

 A vonalmenti üvegkorlát vastagabb üvegből készül, így nincs szükség oszlopokra sem, mégis tökéletes biztonságot nyújt, és persze rendkívüli eleganciát.

Az üvegkorlát típusokon belül a vonalmenti adja a legmodernebb lakások minimál stílusához igazodó esztétikumot. Ezért látható a legtöbb új társasház és hotel erkélyein, lobbijában, a tetőteraszon, medencénél, de szinte bárhol az üvegkorlát, elhelyezésének, formájának csak az elképzelések szabhatnak határt.

Vonalmenti üvegkorlát - minimál stílus 

E fenti és az alábbi referenciafotókon egy nemrégiben nyílt Budapest belvárosi szállodában telepített vonalmenti üvegkorlátjaink egy része látható például a tetőteraszon, ahol gyönyörűen érvényesül a magával ragadó panoráma, a tökéletes biztonság és a praktikum.

Vonalmenti üvegkorlát - panoráma

Oszlopos üvegkorlát

Az oszlopos üvegkorlát kedvező ár-érték aránya miatt az egyik legelterjedtebb üvegkorlát fajta. Az üveg paneleket rozsdamentes acél oszlopokra rögzítjük, mely oszlopok megannyi formában rendelhetőek.

Oszlopos üvegkorlát

Oszlopos üvegkorlátAhogy referenciafotóinkon is látható, az üvegpaneleket fix rögzítő elemekkel rögzítjük az oszlopokhoz. Mind az oszlopokat, mind a rögzítő elemeket fényes és matt kivitelben is telepítjük, a megrendelő elképzelései szerint.

 Az oszlopos üvegkorlát díjszabását befolyásolhatja az oszlopok közötti távolság, mely 50 és 160 cm között tervezhető a helyi adottságok és a megrendelő kívánságát összevetve. Ha az esztétikai szempontot vesszük figyelembe, úgy a téglalap alakú üvegpanelek adhatják az üvegkorlát legszebb összhangját, azonban ajánlásunkkor messzemenően ügyfeleink elképzeléseit tartjuk szem előtt.

 Amennyiben kisebb a távolság az üvegkorlát oszlopai között és szorító rögzítést alkalmazunk, úgy elég a biztonsági üveg használata, ha azonban nagyobb távolságot szeretnénk hagyni az oszlopok között, vagy a rögzítő elemeknél furatokat kell elhelyezni az üvegen, akkor edzett üveget kell beépíteni.

 Az oszlopos üvegkorlát üvegpaneljeinek földtől és/vagy a fenti korláttól való távolságát is megrendelőink szabhatják meg, de javasoljuk, hogy alul maradjon néhány centi távolság például az erkélyen, teraszon, a könnyebb felmosást elősegítve, illetve a korlát alatt is, hogy kezünk kényelmesen és biztonságosan elférjen kapaszkodáskor.

Pontmegfogásos üvegkorlát

Rendkívül dekoratív és látványos megoldás a pontmegfogásos üvegkorlát, melynek rögzítéséhez rozsdamentes acél pontmegfogókat használunk. Ezeket a pontmegfogó szerelvényeket a födém vagy a lépcső oldalába építjük, és az edzett biztonsági üveg furatain keresztül rögzítjük az üvegkorlátot. Mivel ennél a típusú üvegkorlátnál sincs szükség sem kapaszkodóra, sem oszlopokra, elegánsan simul bele környezetébe.

Pontmegfogásos üvegkorlát    Pontmegfogásos üvegkorlát

A pontmegfogásos üvegkorlát beépítésének alapfeltétele, hogy a felület, amelyhez rögzítésre kerülnek az üvegkorlát szerelvényei, ott a szerelőbeton minimum 350 mm vastagságú legyen. Ha nincs meg ez a vastagság, ott a pontmegfogókat párban építjük be, de a helyszíni felmérés, vizsgálat és megbeszélés után egyéb lehetőséget is javasolhatnak szakembereink.  A pontmegfogókat egymástól olyan távolságra helyezzük el, hogy az üvegkorlát a lehető legstabilabban állva nyújtson biztonságot kisgyermekes családoknak is.

Amennyiben gipszkartonnal kívánják lefedni azt a felületet, ahova az üvegkorlát beépítésre kerül, a legoptimálisabb a kartonozás előtt, illetve kültéren közvetlenül a betonba kell rögzíteni a pontmegfogókat. Beltéren elvégezhetőek a falfestési munkálatok, az üvegkorlát pontmegfogóinak felhelyezése többségében nem okoz faljavítási gondokat.

Borításos üvegkorlát

A borításos üvegkorlát tulajdonképpen egy pontmegfogásos üvegkorlát, tehát furatokon keresztül rögzítjük, de az üveg alját eltakarjuk egy - például rozsdamentes - acéllemezzel a födém síkjában, mely után vonalmenti üvegkorlát benyomását kelti.

Borításos üvegkorlát

Rövid oszlopos /spigot, oszlopcsonkos vagy féloszlopos/ üvegkorlát

A rövid oszlopos üvegkorlátnál kb. 30-40 cm magas oszlopokat építünk be a födémbe, és ezekhez rögzítjük az üvegpaneleket pontmegfogásos szerelvényekkel.

Rövid oszlopos /spigot, oszlopcsonkos vagy féloszlopos/ üvegkorlát

A végeredmény egy, a vonalmentihez hasonlóan gyönyörű panorámát biztosító üvegkorlát, aminél egyesül az üveg és a fém modern összhatást adó megjelenése, amelynek gyakorlati előnye is van, mégpedig hogy az esővíz szabadon tud távozni, ha hagyunk egy kis távolságot az üvegkorlát és a födém között.

Rövid oszlopos /spigot, oszlopcsonkos vagy féloszlopos/ üvegkorlát

Üvegkorlát árak

Az üvegkorlát készítésének ára több faktortól is függ, kérj ajánlatot üvegkorlátra, és beszéljük meg a részleteket!

 

Kérd ajánlatunkat
További képek a termékről
Kérd ajánlatunkat
Bővebb információra van szükséged?

Vedd fel velünk a kapcsolatot