Hogyan fotózzuk azt, ami átlátszó?

Megeshet, hogy egy fénykép témáját kizárólag úgy tudjuk lencsevégre kapni, ha üvegen keresztül történik a fotózás. Ezzel viszont annyi a baj, hogy az üveg felülete megtöri a fényt és vissza tükrözi a környezet bizonyos részét, de szerencsére ma már rendelkezésre állnak olyan eszközök, amelyek megoldást nyújtanak a problémára, ezek pedig nagy segítséget jelentenek a profi fotósok számára. Egy kirakatot például egészen jó minőségben lehet lefotózni polarizációs szűrő segítségével, így a részletek sokkal jobban kivehetőek, hiszen a visszatükröződés minimális lesz.

üveg fotózása

Fontos, hogy megtisztítsuk az üveg felületét, mielőtt megkezdenénk azon keresztül a fotózást. Az objektívet teljesen rá kell nyomni az üvegre úgy, hogy a karimája tökéletesen ráfeküdjön. Ezáltal megakadályozhatjuk, hogy a felület visszatükrözze a környezet képét.

Miként járjunk el a víz fotózásánál?

Vizet, tengerpartot vagy vízesést sokan szeretnek megörökíteni, például számos profi fotós Budapesten lelkesen fotózza a Dunát. Az efféle képeket az amatőrök is képesek ízlésesen elkészíteni, ha odafigyelnek néhány szempont betartására. A szakemberek szerint az állóvíz kiváló arra, hogy a tiszta tükröződést megörökítsük. Az sem mindegy, hogy milyen magasságból fotózunk,  alacsonyabbról közelebb kerülhetünk a felszínhez.

A vízeséseknél célszerű egy semleges szűrőt helyezni a fényképezőgépre, hogy a legtöbbet kihozhassuk a végeredményből, a 6-fokozatú ND szűrők ideálisnak bizonyulhatnak. Mielőtt neki látnánk a feladatnak, érdemes tanulmányozni a víz folyását, ugyanis azokon a pontokon, ahol habzik az aljánál, csodálatos, elmosódott sávok képződhetnek.

Bővebb információra van szükséged?

Vedd fel velünk a kapcsolatot